Mindenki Tiszta Magyarországa

Töltse le egyben a letöltés gombra kattintva

Bevezetés

A korrupció ma Magyarország három legnagyobb rákfenéje közül az egyik a felelőtlenséggel és a lojalitásnak a hozzáértéssel szembeni előnyben részesítésével együtt. Napi szinten derülnek ki olyan ügyek, amelyekbe idehaza néhány éve, évtizede kormányok buktak volna bele, tömegeket szólított volna az utcára és lázadásokat robbantott volna ki. Ma ezek az ügyek a mindennapok részei, holott semmi nem indokolná, hogy ez természetes legyen. A közgazdászok által rendszeresen kimondott tény az, hogy mindaddig, amíg Magyarországon nem sikerül a korrupciót visszaszorítani, Magyarországon nem lesz érdemi gazdasági fejlődés. A szociológusok és a történészek ezt azzal egészítik ki, hogy gazdasági fejlődés nélkül nincs társadalmi haladás sem és a nem fejlődő vagy épp hanyatlásnak induló társadalmak általában pusztulásra is vannak ítélve.

Márki-Zay Péter egyik első felvállalt üzenete volt még a politikusi pályája kezdetén, hogy ő hadat üzen a korrupciónak. Hódmezővásárhelyi polgármestersége során a város ennek a szemléletnek a révén gazdagodott, vált a legbiztonságosabb megyei jogú várossá és fizette vissza azokat az eltitkolt adósságokat, amelyeket az előző városvezetés hagyott az utódaira. Gondolatait és vezetési szemléletét országos méretűvé kívánta emelni és ebben a programban 12 pontban foglaltuk össze mindazt, amely elengedhetetlen feltétele a rendszerváltásnak, az elszámoltatásnak és annak a politikai kultúraváltásnak, amelyet a szomszéd országok is megléptek.

Hitünk szerint Magyarországnak szakítania kell a Móricz Zsigmond Rokonok című könyvében is megírt uram-bátyám rendszerrel, fel kell számolnia a rendszerszintű visszaéléseket, a kiskapukat és az adókat és támogatásokat hatékonyan felhasználó közbeszerzési és beruházási rendszert kell létrehoznia. Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy a jelenlegi államigazgatást és igazságszolgáltatást megreformáljuk és a csalások leplezésére vagy épp megszervezésére létrejött intézményeket megszüntessük. Hitelesen vezetni csak hiteles ember lehet képes, épp ezért elvárásnak tekintjük minden vezetőtől azt, hogy a vagyonával tudjon elszámolni és a számára a politika ne a vagyonosodás eszköze, hanem szolgálat legyen.

A programunk végső célja egy korrupciómentes Magyarország megteremtése. Tudjuk, hogy teljesen korrupciómentes ország és országvezetés nincs, azonban arra kívánunk törekedni, hogy a korrupciós ügyek minél magasabb arányban kerüljenek nyilvánosságra, az elkövetőiket gyorsan, korrekt módon és jelentős visszatartó erővel bíró büntetésekkel ítéljék el és az emberek szemében a gazdasági csalás váljon félelmetessé és szégyenletessé. Épp ezért szigorúan kívánjuk büntetni mindazokat, akik a közösből lopnak és a politikusok felé a szokásosnál is alaposabb vagyonvizsgálatot irányoztunk elő. Ettől a tisztességes embereknek és családjaiknak nincs félnivalójuk – Márki-Zay Péter és családja vagyonnyilatkozatai is nyilvánosak évekre visszamenően -, a tisztességtelen emberek számára pedig megígérjük, hogy a Rendszerváltás, Elszámoltatás, Politikai kultúraváltás jeligénk nem csupán szavakat takar majd.

Mi felszámoljuk a kifizetőhelyeket, bezárjuk a propagandagyárakat és őszinte, tisztességes és becsületes kormánya leszünk ennek az országnak.

Visszaszorítjuk a korrupciót Magyarországon

Csatlakozunk az Európai Ügyészséghez
Szigorítjuk a vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat

o Kötelezzük a politikusokat, hogy saját és családtagjaik vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra hozzák, és online módon elérhetővé tegyék évekre visszamenőleg.

Valódi átláthatóságot teremtünk az külföldre menekített offshore vagyonok és magántőkealapok világában

o Feloldjuk az indokolatlan titkosításokat és nyilvánosságra hozzuk a közérdekű adatokat!

o Az Európai Unióban például azért fogunk lobbizni, hogy szigorítsák a magántőkealapokra vonatkozó uniós szabályokat és a mostani 38 milliárd feletti vagyonok helyett, már a 100 milliós vagyon feletti magántőkealapok tulajdonosainak kilétét is nyilvánosságra kelljen hozni, valamint azt is, milyen forrásból származik a bevételük.

Közbeszerzési reformot indítunk

o Átláthatóvá, ellenőrizhetővé tesszük az állami és önkormányzati közbeszerzéseket és csak a legszükségesebb esetekben engedélyezzük a meghívásos közbeszerzési rendszert.

o Ennek folyományaképpen egyes állami költségek akár a felére is csökkenthetőek.

Nemzetközi mintára felállítjuk a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget

o A Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészségen belül három főosztályt – országgyűlési, önkormányzati, közszolgálati – állítunk fel, melyeknek feladata, az egyes területek legszigorúbb ellenőrzése és felelősségre vonása. 

o Romániában ennek az intézménynek köszönhetően több mint 120 politikust, köztük kormányfőt, minisztereket, képviselőket zártak rács mögé korrupció miatt és jelentősen sikerült visszaszorítani a korrupciós bűncselekmények számát.

Kötelező vagyonosodási vizsgálatot vezetünk be

o A megválasztott és hivatalban lévő politikusok és tisztségviselők esetében, kétévente kötelező vagyonosodási vizsgálatot vezetünk be és kötelezzük vizsgálatot végző hivatalt, hogy az erről szóló jelentését nyilvánossá tegye.

Szigorítjuk a politikusokra vonatkozó büntetési tételeket

o Ha a megválasztott képviselő a mandátuma alatt, vagy a köztisztviselő a kinevezési ideje alatt vagy ezzel összefüggésben követ el korrupciós bűncselekményt, akkor őt a BTK alá rendelt büntetési tétel kétszerese sújtsa.

Megszüntetjük a politikai kifizetőhelyeket

o Megszüntetünk minden olyan politikai pozíciót, amely nem igényel érdemi elvégzendő munkát és szaktudást, valamint szigorítjuk a kinevezések feltételeit, hogy a jövőben ne a pártkötődés döntsön, hanem a szakértelem.

Bevezetjük, hogy a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal vezetőjét és a legfőbb ügyészt közvetlen módon a nép válassza
Kitoltjuk a korrupciós bűncselekmények esetében az elévülési időt

o Ameddig, amíg nincs független, közvetlenül választott legfőbb ügyésze Magyarországnak, addig nem kezdődhet meg az elévülési időszak a korrupciós bűncselekmények esetében.

LEX CÖF: Megszüntetjük az álcivil szervezetek közpénzből történő finanszírozását

o A jövőben nem részesülhetnek közpénzben olyan civil szervezetek, amelyek politikai tevékenységet folytatnak, választáson indulnak, vagy kormányzati, vagy pártpolitikai érdekeket szolgálnak.

STOP PROPAGANDA!

o Megszüntetjük az állami propaganda finanszírozását! 

o GDP arányosan maximalizáljuk az állami kommunikációra költhető pénzeket.

o Civil kontroll alá helyezzük a közmédiát, hogy a jövőben semmilyen politikai erő ne sajátíthassa ki politikai céljára!

o Megalkotjuk a LEX MEGAFON törvényt, mely szerint azokat a civil szervezeteket, alapítványokat, amelyek politikai tevékenységet is folytatnak, tételes elszámolásra kötelezzük, kötelesek gazdálkodásukat és támogatóik nevét nyilvánosságra hozni.

Kérdése vagy észrevétele van? Írjon szakpolitikusunknak itt!

10 + 5 =